BARTUS ÁGNES - JACK TIBOR

Építész - üvegtervező iparművész házaspárként alkotunk. 

Több, mint 30 éve foglalkozunk építészeti üvegek tervezésével, termékfejlesztésével, melyeket nagy üvegipari cégek közreműködésével tudtunk megvalósítani. A COVID miatti szünetben azonban megtetszett annak a lehetősége, hogy kicsiny méretekben, a saját stúdiónkban is elkészíthetünk saját alkotásokat. Nagyon élvezzük, hogy önállóan hozhatunk létre izgalmas, építészeti impressziók és természeti formák inspirálta mikrovilágokat - az általunk szeretett anyagból, az üvegből.

Az így készült üvegékszereket SILVETRI márkanévvel - mint SILVER + VETRI* (*olasz szó, jelentése: üvegek) – indítottuk útjukra. Minden termékünk rövidebb, vagy hosszabb technikai kísérletezés után jön létre. A sikeres kísérlet eredménye lesz maga a termék. 

Azt gyorsan beláttuk, hogy ezzel, a sorozatgyártást nélkülöző metódussal, nem lehet racionális üzleti szempontokat párosítani, de az alkotás és kísérletezés öröme nem anyagiakban mérhető fejlődést jelent számunkra.




Az üvegekhez legalább 92,5% tisztaságú, fémjelzéssel hitelesített, sterling ezüst kiegészítők kapcsolódnak, melyeket ugyancsak kézzel, egyedileg készítünk.


F I K SZ - Független Iparművészeti Kortárs Szalon - since 2020
facebook-squareinstagram