REMÉNYI KATALIN



Már gyermekként is olyat szerettem volna csinálni, aminél engem nem látnak, csak az általam elkészített tárgy szerepel, ezért elkezdtem ötvösséget tanulni. 
1975-ben fejeztem be az iskoláimat, majd 1976-78-ig az Órások Szövetkezetében dolgoztam aranyművesként. 
A technikát sikerült elsajátítani, de az uniform dolgok között, kerestem a “Szép” létrehozását, ezért 1978-ban mestervizsgát tettem, majd a folyamatos művészi képzések élsajátításával, csiszolásával, megjelenítésével, szabadfoglalkozású iparművész lehettem…

Több külföldi kiállításon ünnepeltek ,- Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Dániában stb. – de a sajátos technikámat 1980-ra sikerült kikisérletezni, ami a levegő-granuláció, amellyel azóta is dolgozom.





1990-től fogadtam egyénileg tanítványokat, majd 1996-ban megalapítottam a Remy-Art Nemzetközi Ötvösművészeti Alkotóház Alapítványt (www.otvosalapitvany.hu) amely azóta több tucat tanulónak adott helyet, szakoktatást és elismert képesítést.
F I K SZ - Független Iparművészeti Kortárs Szalon - since 2020
facebook-squareinstagram