Tervezői gondolkodásomat képviselik a tárgyaim, amelyekben a hagyományok tisztelete ugyanolyan fontos szerepet játszik,
mint a játék. A játék, mely kísérletekre sarkall, változatosságra, spontaneitásra, ugyanakkor kíváncsiságra, elemzésre és tudatosságra is. Egyszerre érzem tervezőnek és határokat feszegető művésznek magam.
Használati tárgyaim, autonóm tárgyaim és ékszereim egymást egészítik ki, egyszerre spontánok, ugyanakkor számos kísérlet után tudnak ilyenekké válni.
Bálványozom az Anyagomat, tisztelem és játszadozom is vele, kevés ilyen harmonikus kapcsolat létezik, mint ez.
Eliptic coffe sett
Az eliptic egy formai kisérlettel indult: két karakteres alapforma összeépüléséből, illetve ugyanazon formák sorolásából alakítottam ki a különböző űrmértékű alapformákat. Egy kedves ugyanakkor funkcionálisan megfelelő játékos készletet akartam csinálni, melynek darabjai különböző karakterűek aszerint, hogyan építem hozzá az ellipszis formájú füleket a henger formákhoz. Még az egyetemi tanulmányaim során kezdett el érdekelni sorolásokkal történő karakterváltoztatás és funkcióváltás kérdése, így alakult ki a kávés és teáskészleteimnél az egymás mellé sorolt fülek használata. Egészen felvillanyoz hányféle karaktert tudok kialakítani az ellipszis forma dőlés szögeivel, s ezek funkciók alá rendelésével. Anyagában színezett félporcelánt használok, melyet színtestekkel színezek meg, mindegyik színárnyalat külön-külön kikísérletezett. Az anyagában színezésnek köszönhetően megtervezett színkompozíciókkal dolgozom, s ezeket esztergályozott matt és fényes felületekkel, vagy csorgatott mintákkal teszem változatossá. Egyszerre játékos, ugyanakkor tudatos ez a tárgytípus, melyet folyamatosan készítek a szobraim és ékszereim mellett.