Smetana Ágnes, üvegművész

Következő írásunk részlet abból a pár éve készült interjúból, melyet Smetana Ágnes, üvegművésszel készítettek az IMM munkatársai

Munkáiban a természet szeretete, és annak mindennapjainkba történő visszacsempészése testesül meg. Miért tartja ezt fontosnak a 21. századi ember szempontjából?

Az ember a természet része, annak legértékesebb ,,darabja”, mert lelke van. A lelket a Teremtő leheli az emberbe, hogy képére formálhassa.
A világ – benne a természet – sokat segít nekem abban, hogy felismerhetővé tegye számomra a forrást. Az ember, ha szeret valakit, a közelében szeret élni és fényképet is őriz róla. Az üvegedényeim pedig ,,fényképek” a természetről.

Tudna mesélni az Ön által alkalmazott speciális üvegtechnikáról, amely a védjegyének számít? Továbbfejleszthető ez a technológiai az újítások, újabb alapanyagok révén?

Hagyományos módon, fúvott technikával készítem a tárgyaimat. A folyamat nem igazán bonyolult, a száldíszítés, az ún. spinolás sok száz éves technika. Eltérések a színek és a formák összhangjában, harmóniájában mutatkoznak.
Az ember szüntelenül kutat, mert kíváncsi, és arra törekszik, hogy mindig újat alkosson. A régit ezáltal elveti. Mind magasabbra akar törni tudásával. Mint a növény, felfele törekszik. Szerintem önmagában kevés, ha nem lehel életet a tárgyba.

A választott anyaggal, az üveggel történő napi kapcsolatban mi inspirálja a leginkább?
Milyen tervezési folyamat előzi meg az alkotási folyamatot?

Az üveggel, mint anyaggal nincs lehetőségem napi kapcsolatban lenni. Vidéken, egy Alkotótelepen készítem a tárgyaimat. Ha egy gondolat, egy ötlet elkezd sétálni a fejemben, mindjárt el is képzelem, az hogyan jelenne meg üvegben. Ez nagyon jó játék, mert képzeletben nagyon sok üveget lehet így készíteni, nem kerül pénzbe sem, nem fogyasztok energiát. Ha a forma elkészül a fejemben és tetszik, le is rajzolom. Ezeket a kis vázlatokat inkább csak emlékeztetőnek szánom, nem ragaszkodom az eredeti elképzelésemhez. Olyan ez, mint amikor a jazz zenész improvizál. Hagyja, hogy magával sodorja a hangulat, a pillanat szépsége. Engem is magával ragad az olvasztókemencében izzó üveg látványa. Olyankor elfelejtkezem mindenről, kizáródik a külvilág. Kezembe veszem a fúvócsövet és az üveges szerszámaimmal elkezdek ,,zenélni”.